Egy hülye miatt mindent
Makár Petrának
Ma szakitott velem a barátom , Norbi. Nagyon magam alatt vagyok, mivel még mindig szeretem. Elkezdtem magam vágdosni amit anya nagyon nem helyeselt,sőt ami még rosszabb pszichológushoz akar vinni . Viszont mikor rá gondolok még mindig a sírás kerülget . Jó tudom sokszor bunkó volt és ha belegondolok még most is , de ő volt a mindenem. És ha úgy vesszük akkor most mindent elvesztettem .
Egyik nap gondoltam elmegyek sétálni. Ma , így utólag csak "életmentő sétának" hívom. Most biztos , hogy azt kérdezitek ,hogy miért. Mindjárt kiderül. Szóval bementem a boltba . Fizetésnél a sorban előttem kettővel egy srác és egy csaj állt kézen fogva. Szép emlékek törtek fel bennem a szerelmes párt nézve. Csak akkor foszlott össze bennem minden , amikor megláttam ,hogy ki is a srác valójában. Alig hittem a szememnek , ugyanis a volt barátom ölelgette azt a csajt. Szerencsére sikerült összeszednem magam mielőtt még én következtem volna. Kissé idegesen mentem hazafelé , de ez még nem volt minden mert ismét a volt barátomba ütköztem . Most azonban már nem az imént látott barna hajú lánnyal volt. Gyorsan megfordultam és és lépteimet szaporázva folytattam utamat. Mikor hazaértem komolyan elgondolkoztam: érdemes nekem egy ilyet szeretnem??? Sokáig gondolkoztam rajta , majd arra jutottam , hogy nem, egyáltalán nem éri meg. Egy nap alatt változtam meg. Abból a feketében járó , folyton szomorú, depis lányból , egy mosolygós étetvidám lány lettem. Felhagytam a vágdosással és tanulni kezdtem. Két hét múlva összejöttem egy sráccal akivel nagyon boldog vagyok.
THE END
By.:F.
Sodor az élet.
Ha valaki szeretne sztorit kérni az kérhet! A levélbe írjátok le,hogy hány évesek legyenek a szereplők,milyen körülmények közt legyen,milyen névre..de ha nincs ötletetek a sztorival kapcsolatba akkor csak a neveteket írjátok le és a kort a többit majd mi kitaláljuk:) (teljes nevet írjatok!) Erre a e-mail címre küldjétek a levelet: sztori.keres@gmail.com
2013. október 24., csütörtök
2013. október 22., kedd
Eltévedtem.
Daru Petrának:))))
-PETRA GYERE VISSZA AZONNAL!-szólt utánam anya,akivel összevesztünk..de nem érdekelt én csak kirohantam az ajtón és csak futottam addíg amíg szépen eltévedtem. Hát igen most költöztünk Párizsba és nem ismerem a környéket. A Hotel Champs Elysees Mac Mahon nevezetű hotelhez értem. Nagyon tanácstalan voltam,nem tudtam merre kell hazamenni.
-Szia..Elnézést tudnál nekem segíteni?-kérdeztem meg egy tőlem 1-2 évvel idősebb srácot..olyan 17-18 nak saccoltam.
Hello..Miben?-kérdezte.
-Most költöztünk Párizsba és eltévedtem. Megtudnád mondani merre kell menni a Rue de Saigon utca felé?-kérdeztem.
-Én is abba az utcába lakom..elkisérlek.-mondta.-Köszönöm.-mondtam.
-Szívesen amúgy Jackson vagyok..és te?-kérdezte.
-Petra.-mondtam.
Jacksonnal sokat beszélgettünk míg hazakísért. Sokat tudtunk meg egymásról pl. ők 1 éve költöztek ide.
-Köszi még egyszer.-mondtam.
-Nincs mit.-mondta.-Holnap eljönnél velem valahova?
-Igen.
-Holnap akkor 2kor ide jövök a házatok elé.
-Oké.Szia.-mondtam és magam se tudom miért de adtam az arcára egy puszit.
-Szia.-mosolyodott el.
Anyával még aznap este kibékültünk már azt se tudom min vesztünk össze. De az a jó hír,hogy elengedett Jacksonnal holnap. Felhívtam barátnőmet Lydia-t és elmeséltem neki mindent.
Reggel elmentem futni de csak az utcába,mert nem akartam eltévedni megint.
Ebéd után elkezdtem készülni.
Ezt a ruhát választottam ezzel a sminkel:

2kor Jackson a kapuba állt én kimentem hozzá és ő...megcsókolt. Mondta,hogy bowlingozni megyünk,amit én nem tudtam de ő megtanított.
Sokáig randiztunk és utána a barátnője lettem és 2 év után összeköltöztünk.
2013. október 21., hétfő
Rég látott ismerősök
Rég
látott ismerősök
Szabó Biankának <3
-Bia gyere le mindjárt itt lesz Emma,Austin,Will és Dave!-jött be anya a szobámba.
-Kik?-kérdeztem,mert nem rémlett semmi,hogy kik ők.
-Ne mond,hogy nem emlékszel Davere kiskorotokba mennyit játszottatok együtt,csak sajnos elköltöztek 4 éve..most már tudod kik ők?-kérdezte anya.
-Ja tényleg emlékszek..mindjárt megyek 2 perc.-mondtam anyának. Hogyan felejthettem el Davet mennyire bele voltam zúgva és nagyon fájt mikor elköltöztek,akkor még csak 13 évesek voltunk..de rég is volt az.. Mikor lementem a nappaliba már ott voltak és Dave de meg változott sokkal helyesebb lett,szerintem én újra belezúgtam.
-Sziasztok.-köszöntem nekik.
-Szia Bianka de rég láttunk.-mondta Emma és Austin.
-Szia.-köszönt Dave és Will. Abban a pillanatban jött meg Viki is.
-Szia Bia bocs,hogy késtem.-mondta de mikor észre vette Emmáékat is köszönt.-Jó napot!
-Viki ne mond,hogy nem tudod kik vagyunk.-mondta Emma.
-Ööö..elnézést de nem emlékszem.-mondta Viki.
-Még rám se.-kérdezte Will hát igen Viki bele volt esve Willbe.
-Ööö..Will?-kérdezte.
-Igen.
-Jajj bocsánat,hogy nem emlékeztem.
-Semmi baj.-mondta Emma.
-Viki mikor anya bejött a szobámba és mondta,hogy mindjárt itt lesznek én se tudtam hirtelen kikről van szó.
-Hát ez szép mindenki elfelejtett minket.-mondta Austin.
-De végül rájöttünk kik vagytok.-mondtam nevetve.
-Szerencsére.-mondta Emma és itt mindenki felnevetett.
-Fiatalok menjetek fel a szobába titeket szerintem úgyse érdekel az „öregek” beszélgetése!-mondta apa. Ezen is felnevetett mindenki,de igaza volt. Dave és én felmentünk a szobába Viki és Will pedig kiment sétálni a kertbe.
-Te aztán megváltoztál meg a szobád is.-mondta Dave.
-Te is megváltoztál.-néztem rajta végig.
-És hogyhogy visszajöttetek?-kérdeztem.
-Anyuéknak nem nagyon jött be az ottani állás és inkább visszajöttünk Amerikába.-mondta Dave.
-Értem.-mondtam.
-Emlékszem még erre a képre.-nyitotta ki az albumom és mutatott az első képre,amin ketten voltunk...azon a napon készült mikor elmentek.
-Én is.-mondtam.
-De másra is emlékszem nem csak erre.-mondta mosolyogva.
-Igen?És mire?-kérdeztem meglepetten.
-Arra,hogy mennyire belém voltál zúgva.-nyújtotta ki a nyelvét.
-Ha-ha-ha..mintha te nem lettél volna belém zúgva.-mondtam nevetve.
-Helyesbítek én még mindig beléd vagyok zúgva.-mondta komolyra váltva.
-Én is beléd.-mondtam mosolyogva.
-Akkor leszel a barátnőm?-kérdezte.
-Igen.-mondtam boldogan. Ő megcsókolt. Vikiék visszajöttek a sétából.
-Képzeljétek együtt vagyunk mondta Viki.
-Mi is.-mondtam boldogan.
By.:T(fő blogger)

2013. október 20., vasárnap
Egy régi szerelem
Láng Elizabetnek <3
Éppen a koliba siettem vissza mikor nekimentem valakinek.
-Bocsi nem vettelek észre...várj te nagyon ismerős vagy. Justin, de rég láttalak.
-Lizi de örülök , hogy látlak .
Justin a volt barátom. Még az előtt , hogy jártunk volna a legjobb barátom volt , csak valamilyen oknál fogva egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Jól megvoltunk , de mind a kettőnknek kevés volt az ideje , így szétmentünk. A szakításunk után azonban már nem voltunk jóba, sőt nagyon eltávolodtunk egymástól, amit nagyon sajnáltam.De most itt van és szeretném bepótolni azt a sok mindent ami kimaradt azóta. Őszintén nem gondoltam arra , hogy újra összejöhetnénk...egészen ADDIG a napig . Sok időt töltöttünk együtt és mindent megbeszéltünk. Majd egyszer... Este 7 óra lehetett , fenn voltunk a szobámban és felelsz vagy merszeztünk. Vidámak voltunk , majd megkérdezte azt amitől féltem . Egyszerű kérdés volt , ami valahogy így hangozhatott : " Tetszik most valaki, ha igen ki??" . Nem tudtam , hogy mit mondjak . Persze , hogy ő tetszett. Miközben kérdő tekintetét figyeltem az a kérdés merült fel bennem , hogy mi lenne ha elmondanám. Nem volt sok időm a gondolkodásra , mert kicsúszott a számon.
-Te- mondtam ki. Hirtelen mosolyra húzódott a szája, mire én is elmosolyodtam.Felállt , átült mellém ,és megcsókolt.
-Reméltem , hogy ezt mondod- suttogta , majd újra megcsókolt. Az este további része jól telt ,hülyéskedtünk , volt amikor komolyabb témákról beszélgettünk , de legfőképpen egymással foglalkoztunk. Miután elment ugrálva meséltem el a történteket a barátnőmnek , Zoénak .
Sok időt töltöttünk együtt , majd egy év múlva összeköltöztünk.
THE END
By.:F

2013. október 19., szombat
Buli
Buli
Szucsik Marcsinak :)
16 éves vagyok de nem vagyok egy bulizós típus de most sikerült elrángatnia a barátnőmnek egy házibuliba, amit a suli legmenőbb fiúja tart,aki mellesleg tetszik. A buli 8-tól kezdődött tehát van 2 óránk elkészülni. Lezuhanyoztunk és kiválasztottuk a ruháinkat,kisminkeltük egymást és megcsináltuk egymás haját.
Az én ruhám,hajam és sminkem:

A Trixi ruhája,haja és sminkje:
Mikor megérkeztünk a buliba Levi kiszúrt minket és odajött.
-Sziasztok!Köszi,hogy eljöttetek.-mondta.
-Helló.-köszöntünk egyszerre,
-Szívesen jöttünk.-mondtam.
-Jó szórakozást akkor!-mondta mosolyogva.
-Köszi.
Miután ittunk elmentünk táncolni.
-Marcsi én most elmegyek,mert most érkezett meg Tomi. De mindjárt jövök vissza.oké?-kérdezte Trixi.
-Oké.-mondtam.
Trixi már 20 perce nem jött vissza de már nem volt kedvem táncolni ezért,leültem a kanapéra egy kicsit pihenni. El bambultam egyszer csak azt veszem észre,hogy valaki leül mellém a kanapéra.
-Miért ücsörögsz itt egyedül?-kérdezte Levi.
-Csak
leültem egy kicsit pihenni.-mondtam.
-Értem..és Trixi hol van?-kérdezte.
-Tomival van valahol.-mondtam unottan. Ez után a mondat után csend lett,amit ő tört meg 5 perc után.
-Nem akarsz táncolni?-kérdezte mosolyogva.
-De.-mondtam.
Felálltunk és elindultunk a tánctér felé. Először fél méterre álltunk egymástól és úgy táncoltunk.
A gyors dalt egy lassú váltotta,mi csak néztük egymást mikor Levi óvatosan megfogta a derekam és magához húzott én a karomat átfontam a nyaka körül és úgy táncoltunk.A fejemet a vállára hajtottam ő meg belesúgott a fülembe.
-Marcsi nekem te már nagyon rég tetszel. Én csak mosolyogni tudtam.
-Nekem is te.-mondtam.
Kicsit eltolt magától a szemembe nézett és megcsókolt. A buli további részét együtt töltöttük.Hétfőn a suliba:A szekrényemnél álltam mikor Trixi odarohant hozzám.
-Nagyon sajnálom,hogy ott hagytalak 1 órára de Tomival veszekedtünk kicsit de most már kibékültünk,utána kerestelek csak nem találtalak.-mondta.
-Semmi baj..végül teljesen jól sikerült az a buli.-mondtam mosolyogva.
-Na mi történt?-kérdezte.
Pont akkor ért oda Levi és adott egy puszit.
-Ááá értem..sok sikert nektek.-mondta Trixi.
-Köszönjük.-mondtam.
-Na én megyek,mert Tomival találkozok..Sziasztok.-köszönt el Trixi és megölelt.
-Oké..Szia.-öleltem vissza.
-Szia.-köszönt el Levi is.
Levivel nagyon jól elvoltunk sokáig.
By.:T (fő blogger)

2013. október 18., péntek
A nyári tábor
A nyári tábor
Horváth Blankának :)
...
-Blanka el fogsz menni abba a táborba.-vitatkozott anya.
-Jó nem bánom.- egyeztem végül bele.
Az egész akkor kezdődött amikor anyáék beírattak a balatoni táborba. Én nem akartam menni , de végül rábeszéltek és mivel barátnőm Amanda is jön gondoltam nem lehet majd annyira rossz. Mikor megérkeztünk bementünk a házba és lepakoltunk. Velünk szemben fiúk voltak : Tamás, Levente , Krisztián és Andris. Az egyik (Tamás ) különösen tetszett .
Egyik este csak én voltam benn a házunkban , gondoltam lezuhanyzok. Eddig még nem is volt semmi baj . Amikor megtörölköztem , éppen fel akartam öltözni de... A ruhám nem volt ott , ahol hagytam. Rögtön tudtam , hogy kik voltak : a szemben lévők közül ketten. A két legelevenebb, Andris és Krisztián, akikkel már az első naptól kezdve szívatjuk egymást . Nem volt mit tenni át kellett mennem. Khm... Igen . Törölközőben .
Bekopogtam. Egy perc múlva már nyitották is az ajtót és nem meglepő , hogy Andris és Krisz elégedett képét láttam meg elsőként. Amint megláttak kitört belőlük a nevetés ,én meg biztos fülig pirultam .Abban a pillanatban megjelent az ajtóban Tamás . A fiúk éppen le akarták rángatni rólam a törölközőt, amikor Tomi egy egyszerű mozdulattal közénk állt majd behívott a házba , hogy öltözzek fel.Gyorsan felöltöztem és már éppen ki akartam lépni az ajtón, amikor egy kéz ragadta meg a csuklóm. Tomi volt az és komolynak tűnt de belül jót nevetett rajtam ebben biztos vagyok . Nem mondott semmi csak magához húzott és megcsókolt.
Ez volt életem legjobb tábora. Végig Tamással és Amandával voltam és nagyon jól éreztük magunkat.
By.: F

2013. október 17., csütörtök
Szerelem első látásra
Szerelem első látásra!?
Kiss Fatime-nak.:)
A suliból mentem haza mikor egy szőke hajú kék szemű biciklis srác jött velem szembe és rám mosolygott. Majdnem meghaltam attól a mosolytól! Már lassan 2 hete mindennap mikor megyek haza látom és ő mindig rám mosolyog. Ma is szokás szerint mentem haza a suliból és most is jött velem szembe de ezúttal gyalog. Egymás mellett mentünk el mikor megszólított.
-Szia!Hogy hívnak?-kérdezte.
-Szia.Fatime..és téged?-kérdeztem félénken.
-Balázs.-mondta.-Már vagy 2 hete mindennap látlak és nagyon megtetszettél eljönnél velem pizzázni vagy valahova?
-Igen.-mondtam boldogan.-Neked mikor lenne jó?-kérdezte.
-Mindegy.
-Holnap úgyis péntek akkor jó?-kérdezte.
-Igen jó.-mondtam.
-Oké akkor holnap 3-kor itt találkozunk és innen megyünk?!
-Rendben.-mondtam
-Oké akkor Szia.-köszönt el mosolyogva.
-Szia.-mosolyogtam én is.Már alig vártam,hogy holnap délután legyen. Reggel elkészültem és elindultam suliba. Az órák unalmasan és lassan teltek de végre eljött az utolsó óra. Mindenki örült módjára szaladt ki a suliból. Mikor hazaértem elkezdtem készülődni ugyanis már 2óra 20perc volt. Lezuhabyoztam és felvettem a kikészített ruhámat.

2óra 50kor elindultam a megbeszélt helyre,mikor
odaértem ő már ott volt.
-Szia.Régóta vársz?-kérdeztem.
-Szia.Nem most értem ide egy perce.-mondta mosolyogva.
-Akkor jó.-mondtam.
Elindultunk a pizzázóba,mikor odaértünk kikértük a pizzát és leültünk.
-És hány éves vagy?-kérdezte.
-14.te?
-Én is.-mosolygott.
-Mi a kedvenc hobbid?-kérdeztem.
-Biciklizés.Neked?
-Görkorizás.
Pizza evés közbe is beszélgettünk jobban megismerkedtünk és kiderült,hogy sok közös van bennünk. Pizzázás után még sétáltunk a városba egy kicsit és megbeszéltük,hogy holnap is találkozunk.-Köszönöm a pizzát.-mondtam.
-Szívesen máskor is.
-Akkor holnap.. Szia.-köszöntem el és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia.-mosolygott.
Mikor hazaértem felmentem facebook-ra láttam,hogy bejelölt Balázs vissza is jelöltem gyorsan.5 perc múlva rám írt chaten egészen éjfélig beszélgettünk és úgy köszöntünk el,hogy holnap hamarabb találkozunk.
Másnap találkoztunk nagyon jól elvoltunk.1 hét után a barátnője lettem.Ez az egész olyan volt mint egy „szerelem első látásra!”
By.:T. (fő blogger)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)